20210930

Ez az esemény sajnos már véget ért, köszönjük a részvételt

Megélhető fotókönyv

Fortepan Masters installáció

A Fortepan Masters – Kollektív fotográfia a huszadik században – Barakonyi Szabolcs válogatásában című fotókönyv megjelenéséhez kapcsolódó egyedi, az Írók Boltja kirakatában megvalósuló installáció célja egy közvetlen, a köztéri lehetőségekhez képest intim kapcsolat lehetőségének megteremtése a közönség és a művészi értékű privát fotográfiák között.

Fotó: Kotnyek Antal

Időpont

2021. szeptember 27. - október 10.
Ez a rendezvény sajnos már véget ért.
#vizuál #Együttmozdulók #Várostbelakók

Az Írók Boltja Andrássy úti portáljára rögzített fülkéhez lépve a látogató  a városi térből „kilépve” egy mini fotókiállításon találja magát. A  kirakat túloldalán elhelyezett képernyőn a Fortepan Masters anyaga látható: 333 válogatott fotográfia véletlenszerű válogatásban. A néző gombnyomással állíthatja meg a képek váltakozását, az általa választott ritmusban nézheti a fotográfiákat, időzhet el azok részletein. Az installáció célja, hogy a képekkel töltött néhány perc után a látogató/néző másképpen nézzen az őt körülvevő tárgyakra, térre, arcokra, emberekre.

A boltban megtekinthető a Fortepan Masters kiadvány egésze is. A programot október 4-én szakmai beszélgetés egészíti ki. Kezdés időpontja: 17:00.

A Budapesti Őszi Fesztivál programja

A program a hatályos járványügyi előírások betartásával látogatható. Az aktuális információkról kérjük tájékozódjon a helyszíneken és a helyszínek weboldalain.

Helyszín

Írók Boltja   1061 Budapest, Andrássy út 45.

Írók Boltja

1061 Budapest, Andrássy út 45.

Kapcsolódó programok

Színház a város

városi séta

Színház a város
- és az élet a legjobb színdarab
Hiányzásra kijelölt hely – Tandori Dezső jelenléte(i)

irodalom

vizuál

Hiányzásra kijelölt hely – Tandori Dezső jelenléte(i)
Tandori Dezső és Tandori Ágnes emlékkiállítás
Jancsó100 – A Mester és barátai

film

vizuál

Jancsó100 – A Mester és barátai
A Jancsó Miklós Baráti Társaság és a Republikon Alapítvány közös megemlékezés-sorozata